hajnalben, az ötödik álom már jó volt.
azelőtt fehér hólyagocskák nőttek a felkaromon a napallergiától, aztán felmondott még valaki a marketingen, plusz eltűnt petiék kisebbik lánya, valamint hogy h közölte, mégse veszi ki a lakást.
de szóval az ötödik, az már jó volt.
mert szerb antallal álmodtam, szűk húsz év után újra.
tizenöt évesen asszem szerelmes lehettem bele és álmomban persze ő is belém, ami abban nyilvánult meg, hogy csak állt a könyvtárban és hülyeségeket beszélt, közben visszacsillant a szemüvege, amitől rögtön levettem, hogy valami béna jelmez lehetett csak, mert ami a filmekben visszacsillog, az mindig ablaküveg.
eszembe is jutott, hogy szólnom kell a PIMnek, mert akkor lehet, hogy nem is ő halt meg balfnál, mert nem is volt szemüveges, és lehet hogy még most is él, csak nem ismerték meg.
hogy élhet.
amellett halk volt, alacsony és szűk öltönye szorította a vállánál.
nagyon szerettem.
de hogy most mi volt, az valahogy nincs meg. csak a béna, kerek szemüvege, meg a lenyalt, lapos barna haja, a régi könyvek szagával.
