az idei fesztiválszezont megnyitottam.
magyarország vezető kulturális intézménye bekövette az iron maident instagramon.
szombat hajnali háromkor.

hát azér eléggé kurvára szar úgy írni koncepciót egy rádiós melónak, hogy az egy hónappal ezelőtti levelezésben még o. olyan félmondatokat írt, hogy "de azt majd zolival úgyis megbeszélitek".
kurva életbe, z., nem értem, miért kellett ezt.
tényleg nem értem.
ennél azért jobb humorod volt mindig.

"bori, veled minden olyan egyszerű." - mondta a kossuth-díjas.
leírattam vele, mert annyira abszurdnak éreztem.
írásban semmi nem olyan abszurd.
írásban semmi nem olyan abszurd.

viszont végig vigyorogtam hazafelé a buszon, a mai fölényesen megnyert csata okán.

viszont kurvára nem tett boldoggá. sőt.

viszont legalább szól az őszi tücsök.

így viszont el is kezdem a finy petra könyvet.

Into the distance, a ribbon of black
Stretched to the point of no turning back
A flight of fancy on a windswept field
Standing alone my senses reeled
A fatal attraction is holding me fast
How can I escape this irresistible grasp?

david bowie, robert plant, caspar david friedrich és szerb antal mellett molnár piroskába is szerelmes vagyok.

bazmeg lehagytam mick jaggert.

soha nem fogok lefogyni.
viszont elmondhatom, hogy végre alkoholista lettem.

emanuel schikaneder bácsi szana-széjjel szimbolizált, későrokokó faszalgással ellátott, imitt-amott költőien szabadkőműves sztorija péterfy gergely meseregényéhez képest egy tűpontos jo nesbø-krimi.

 hát meg mondjuk neki azért akadt egy elég fain zeneszerzője is, ugye. illetve, hogy nem elég thomas mann-t csak olvasni, amellett mégis kell a dramaturgia. meg a távolságtartás ennen költészetünktől, mert ha az a veszély fenyeget, hogy netán beleszerelmesedünk a saját szép lelkünkbe, a madaras-lepkés tájleírásokon túl, legyen már baszki valami, ami visszaránt a prózaírás szikár talajára. ja, és üzenem a kalligram kiadónak, hogy azért azt az utolsó korrektúrát nem kellett volna lespórolni.

a helyesírási hibák, meg a szar központozás az a legtökéletesebb remekműveket is szétcseszi, nemhogy a nemazokat. viszont az, hogy fent van a jutyúbon az egész bergman-film, nos erre péterfy gergely nélkül nem jöttem volna rá, így sok mindent megbocsátok neki.
de vért fogok izzadni.

pont olyan volt ez az értekezlet, mint amikor hetedikben, már szeptember másodikára kiolvastam az egész irodalmi szöveggyűjteményt és onnan végigunatkoztam a magyar órákat júniusig.

veszélyes dolog, ha az ember édesanyja az ember munkahelyén tölt heti öt alkalommal napi 4 órát, és kihasználva a földrajzi koordináták kínálta hiú lehetőséget, meg a viszonylag jó hátsóbüfés kávét, invitál csevegni félórákra, munkaidőben.
én állat meg persze lemegyek, morgok, undok vagyok, amit az elköszönés utáni konstans lelkifurdalás követ.
és újabb félórás telefon.

töltsön már fel valami, vagy bazmeg bedugom az ujjam a konnektorba.

csalódtam az emberekben.
így hát úgy döntöttem, inkább kovászos uborkát csinálok.

duna-parti kis bejrút.

nem tudom, nem tudom hova tenni, ha valaki, aki kiment az irodából - s ezzel felszabadít a fülhallgató rabsága alól - öt perc múlva mégis visszatér, majd mond egy lelkesedő sort a muzsikára, hangos sóhajokkal. az én zenémre, arra, ami épp kiemeli az áprilisi fényeket a falon.

szóval, hogy hát úgy érzem, hogy legszívesebben arcba rúgnám.
egy szörnyeteg vagyok.

akárha gyermekkoromban idegesített végletekig a székem mások általi, akárha véletlenszerű rugdosása, így érvényes lehet a felismerés most, hogy megengedhető a visszanyelt keserű ideg, ha valaki úgy röhög a szobában, hogy beleremeg az én íróasztalom.
és hogy szenvedő germanizmussal, rossz kötőszavakat használva írjak.

és most amúgy pozitív vagyok, mert örülök a démonjaimnak.
nagyon.

csak annyit tennék hozzá a hét különböző tapasztalásaihoz, hogy megerősödtem ama gondolatban, hogy kurvára idegesítenek a rossz szagú emberek.

igen, azt hiszem az inspiráció, anélkül nem megy, nem szeretet kell, nem kellemes környezet, vagy segítség, vagy még akár bizalom sem már. csak inspiráció kell.
márpedig azt nem lehet táblázatból, félmondatokból, bizonytalanságból és hát főleg hogy agresszióból nem, mert azt csak tehetségből lehet, a rohadt kurva életbe - mormogta magában, aztán kinyalogatta az olivamaradékot a tálból, elégedetten nyugtázta, hogy elég 100 gramm durumtészta is a boldogsághoz, és kedvetlenül a kezébe vette a fogságot, azon az alapon, hogy ha új dolog nem is érdekli egyáltalán, nem nyitott és nem kíváncsi - hogy szóval akkor majd visszatalál a régiekhez.
a papírhoz.
a betűhöz.
az inspirációhoz.
mert lélekben voltaképp hét éve akarja kitaposni, hogy spiró györgy irodalmi nobel-díjat kapjon.