az ember azért felnőtt, hogy csütörtök éjjeli 1.57-kor kispált hallgasson, a csodálatos roland fülhallgatójával.

többet asszem nem megyek a sarki fűszeresbe.
csúnyát romlott a hangulat az új vezetéssel, még a sóskifli is sznobbá változott.
és rohadtul oda kéne figyelni, hogy a pufidzsekis újlipis apuka-törzsvendégeket intelligensen szolgálják ki, és ne kelljen nekem 10 percig várni egy csomag kiflire, hogy kifizethessem.

és nem szeretem én ezt a lorde-ot.
ez a maníros nyafogás csúcsa ez a kislány.

a kettő dolog természetesen nem függ össze, a sarkiban a nyikorgó kislánynál is rémületesebb, jó szar gépzene szólt ma reggel.

ablakot kéne mosni.
amióta itt lakom, nem mostam.
amióta elköltöztem a házasságomból, mert a férjem szerelmes lett.
de este nem tűnik föl, napközben meg nem vagyok itthon.
kivéve ma.
a húsvét vasárnapi nap süt szembe, és rohadtul szürkék az újlipótvárosi házak.
mélázok, hogy ez a házasság akkor is létrejött volna, ha én nem vagyok.
hogy van-e közöm ehhez.
valószínűleg nincs.
viszont ma 12 éve mentem el egy nemzetis premierbuliba, ahol megismertem életem valószínű legnagyobb szerelmét, akivel összehozott a sors újra, és hoz folyamatosan azóta is.
na ahhoz van közöm.
még akkor is, ha ma délután csak hinni tudom óvatosan, hogy még most sem cserélnék senkivel.
hinni.
mint a jó keresztények a feltámadásban.

ma csak pozitív emberekkel szeretnék találkozni.
mondjuk például az alig húsz órás benedekkel, és daniel barenboimmal.

"ne aggódj, lányos apa vagyok, mindig van nálam itthon hajgumi."

a pillanat,
amikor realizálom,
hogy közeli ismerőseim egy azon napon tartózkodnak pompeii-ben,
mint david gilmour,
na akkor,
akkor betolom a kapott meggyes bureket,
mert a hájrengéses komplexusaimnak már úgyis mindegy,
és hát mégis chanel-kiállításra megyek,
fél óra múlva.
ugye.

it is the springtime of my loving.

egyik este bevallotta a szemembe, hogy a minap képes volt azt sóhajtani a vele szemben ülő csávónak, hogy neki olyan pasi kell, aki magától adja neki a saját porció korianderét a levese mellől.

azt már csak nekem mondta, hogy meg olyan, aki nincs fent semmilyen közösségi felületen.
meg akivel minden régi új.
meg aki szereti a napsütést - a saját bőrén a leginkább.
meg aki gyilkosan okos.
és akinek emellett van szíve, és nem szorong semmin.
és hát aki mellett közhelyesen biztonságos elaludni.

mondtam neki, hogy ezt megértem. és hogy tudom, miről beszél. aztán kiröhögtem, rákacsintottam, és megmostam az arcom a csapvízben.

soha, sehol nem esik olyan szépen az eső, mint milánóban.

perlman ma olyan kadenciát nyomot a fülembe, hogy elindult visszafelé a villamos a rakparton.
na ezt nevezem hegedülésnek.

az, hogy a telefonomról egy koszdarab lesöprésével beattendingolok véletlenül egy könyvbemutatós íventet, azér az mindent elmond a felületről.
és rólam is.

kávé, jéghideg narancsos fanta és eric clapton az egyetlen megoldás a kurva a ködre. meg a hétfőre. meg úgy általában, mindenre.

két óra alvással mindenképp ideális google analitikai képzésen részt venni.
kis szobában.
kevés emberrel.
szemben az előadóval.

kollégák lábnyomai után nézni a teraszon, molnár ferencet olvasni titokban, két óra alvással, két kávéval, és mahlerrel a fülemben kezdem úgy érezni magam, mint második gimiben, a téli szünet után, amikor megírtuk a fizika dolgozatot, amire semmi értelmeset nem véstem, pedig muszáj lett volna, mert semmilyen jegyem nincs.

szóval hogy ver a szívem rohadtul, pedig ez nem félévi jegy, ami beleszámít a felvételibe.
hanem csak szerelem.

életem legkínosabb irodalmi estje után azért annyi vígaszom van mégis, hogy a leicester ledarálta a nyomorult kékeket a halálba, akik így kettő helyet lebuktázva, percek múlva kieshetnek az első osztályból.
mondjuk esetleg veiszer alindát tudnám ajánlani nekik sajtósnak.
pont egy szinten vannak.

- szerinted fogják érteni?
- hát, szerintem mindent félre lehet érteni. csak akarni kell.

ellógtam egy áriaestet, krumplit sütök - két fázisban, vegyesborssal - és közben felütöttem régi, családi barátomat, gyulát.

kezd egészen a tökéletesre hasonlítani ez az ősz.

a ma este.
berlinből haza, zsákmányokat szét, össze, külön, rendbe.
judit miatt jose gonzales megy a fejemben, miközben lengyel munkásmozgalmi dalokat guglizok mácsai jánossal párhuzamosan egy készülő tennessee williams-fordításba, ami a konyhámban fordul.
a ma este.
az új október.

ma este gázkazán-szerelés közben jöttem rá, hogy a knockin on heaven's door-t is el tudom gitározni.

holnap kölcsönadom a piros bőröndömet, valamint a csodálatos akusztikus fekete fenderemet péterfy borinak.
fotózásra.
én kérek elnézést.