rosenkrantz-guildenstern

te boriskám, arra gondoltam, hogy ugye az univerzum, az végtelen. illetve hát úgy nő, mert amennyit ismerünk meg belőle, azzal párhuzamosan nő. 
továbbá a tudatunk is ilyen, mert ezzel együtt, az univerzum megismerésével együtt növekszik, ergo a tudatunk is végtelen. 
mondatam is a gyurinak, hogy mi, bazmeg!
az meg teljesen kész volt, hogy ez neki eddig nem jutott eszébe. 
és hogy van olyan ember, aki azelőtt hal meg, hogy a tudata tágulna a végtelenig. 
meg se érik. csak maximum orbánviktor lesz belőlük.
amúgy kézpeld, voltam nemzeti dohányboltban, vettem magamnak a melósoknak cigit, tudod van ez a meló rákóczi négy, mindegy, szóval bementem, állati ellenszenves pali volt, mondtam neki, nem jó ez így. mire ő, hogy minem. mire én, hogy hát hol van itt orbánviktor képe, alatta az örökmécsessel. 
az úgy illene, ha már.
amúgy biztos sok a mellébeszélés abban a regényben amivel így szenvedsz, nem?
na én az annie hall forgatókönyvét olvasom. öregem, hangosan röhögök, miközben hát mekkora drámák vannak benne.
mondtam is anyádnak, hogy mindjért negyven évesek leszünk. 
kéne valami jó kis blaszfémia, lemenni pannonhalmára, édeskettesben, kirándulni.

csak ő úgy emlékszik, hogy 23-án volt, én szerintem meg 25-én. 
amúgy épp a fürdőkádban ülök. mindig ilyenkor vannak a legjobb gondolataim.